Újabb All-on-4® sikertörténetünk – a szájsebész szemszögéből

Címkék: , , , , , ,

Reméljük, mostanra Önök is megismerték Zoltán esetét. Ha nem, olvassák el a róla készült anyagunkat, érdemes! Ő az a páciensünk, aki 44 évesen jutott el oda, hogy új életet kezdjen. Ehhez kellett ő, az elhatározás, hogy belevág a régóta halogatott fogimplantációs kezelésbe; kellett a Madenta, dr. Péter György szakmai jártassága és rutinja, dr. Farkas Dávid nyílt, egyenes kommunikációja és szakmai elhivatottsága; kellett egy jó fogtechnikus, és nem utolsósorban a fantasztikus lehetőségeket rejtő All-on-4® technológia.

Cikkünk második részében a szájsebészeti beavatkozást végző dr. Péter Györgyöt, rendelőnk főorvosát, szakmai vezetőjét faggattuk az esetről.

Dr. Péter György hazánkban az elsők között kezdte alkalmazni az All-on-4® technológiát. Az elmúlt hét évben közel félezer All-on-4® implantátumot ültetett be, tehát – ahogy mondani szokták – látott már ezt-azt. Zoltán esetére azonban még ő is úgy emlékszik, mint „nehezített pálya”.

„Zoltán fogai nagyon rossz állapotban voltak, gyulladásokkal volt tele a szája. Ez főként fizikailag érintette, míg a harapási rendellenessége pszichésen terhelte. Nagy lépés volt az életében, amikor végre rászánta magát a teljes szájrehabilitációra és bejelentkezett hozzánk.

Előny az All-on-4®-nál!

Mi szólt az All-on-4® mellett az ő esetében (is)? Egyrészt ezt a módszert alkalmazva elkerültük a csontpótlást, illetve bármiféle további műtéti beavatkozást. Egyetlen műtét keretében rendbe raktuk a felső, majd rá egy hétre újabb műtét során az alsó fogívet: eltávolítottuk a fogait és beültettük az állcsontonként négy-négy implantátumot. A műtétre természetesen antibiotikumos kúrával, valamint dentálhigiénés kezelés keretében végzett fogkő-eltávolítással készítettük elő a területet.
A húzások és az implantátumok beültetése után intraorális szkennerrel lenyomatot vettünk a szájáról, és másnapra elkészült és behelyezésre került a fix, tehát rögzített ideiglenes fogsor. Mondanom sem kell, már ez hatalmas előrelépés volt mind esztétikai, mind funkcionális szempontból Zoltán életében!

all-on-4

A remekbe szabott végleges cirkónium pótlás

Néhány hónap gyógyulás után megkapta a szintén digitális technológiával készült cirkónium alapú végleges fogpótlást, ami igazán remekül sikerült. Természetesen már az implantátumcsavarok beültetésekor is törekedtünk arra, hogy a harapási rendellenességet korrigálja majd a végleges fogsor, de elsősorban a protetikai tervezést végző Farkas Dávid kollégámat, valamint a fogtechnikust dicséri, hogy az eredetinél jóval kedvezőbb, már-már tökéletes helyzetet teremtettek. Hozzáteszem, ez már az ideiglenes pótlás készítésekor is cél volt, a teljes tervezés úgy történt, hogy az első pillanattól láttuk, mi a kívánatos végeredmény.

Új fogsor, új élet, új ember

Zoltán esete igazi sikertörténet, hiszen az All-on-4®-nak hála egy a korábbinál mérföldekkel kedvezőbb állapotot sikerült létrehozni mind esztétikai, mind funkcionális értelemben. Amikor a kontrollvizsgálat során beszélgettünk, Zoltán is megerősítette, hogy az életében hatalmas változást eredményezett a Madentában elvégzett beavatkozás. Nem csak fogászati értelemben, de szociálisan is klasszisokkal javult az életminősége, magabiztosságot, felszabadultságot, vitalitást hozott számára az a tény, hogy mostantól funkciójában teljes értékű és nem mellesleg abszolút természetes hatású, szép fogsorral, egészséges szájjal élhet!”

El- vagy újraolvasná Zoltán történetét, esetleg továbbküldené egy a témában érintett ismerősének? Cikkünk első részét ITT találja!