Dr. Regős Hedvig

Dr. Regős 2007 óta a Madenta Fogászati Központ fogszakorvos csapatának tagja. Szakterülete a fogpótlások készítése és az esztétikai fogászat, különösen a fémmentes pótlások készítése. Kiemelkedő tapasztalatokkal bír a számítógéppel tervezett fogpótlások terén, a Kavo-Everest technika egyik specialistája. A készülék és a szoftver segítségével olyan fogpótlást képes készíteni, amely teljesen illeszkedik a páciens eredeti fogaihoz, szabad szemmel szinte észre sem venni a különbséget. Higgadt és magabiztos természetével még a legfélősebb pácienseket is képes megnyugtatni.

Dr. Abonyi-Orosz Dea

Hitvallás

Bár a családjából senki nem dolgozott egészségügyi pályán, őt már gyermekkorától kezdve vonzotta az orvosi pálya. Mindig is szerette a kézügyességet és kreativitást igénylő feladatokat, emellett fontos volt számára, hogy munkája során emberekkel foglalkozhasson. Kedves és mosolygós fogszabályozó szakorvos, az egyéni sajátosságokat figyelembe véve minden páciens számára segít megtalálni a megfelelő megoldást. A fogszabályozásban leginkább azt szereti, hogy nem kell mélyrehatóan beleavatkoznia a rendszerbe ahhoz, hogy gyönyörű mosollyal távozzanak páciensei. A kezelés azonban türelmet követel betegtől és orvostól egyaránt, éppen ezért Dr. Abonyi-Orosz Dea mindig ügyel a bizalom megteremtésre, a megfelelő és alapos tájékoztatásra, valamint a kezelési alternatívák részletes felvázolására.

Szakmai fejlődés

Szerencsésnek érzi magát, amiért eddigi karrierje során a fogszabályzáson túl több területbe is belekóstolhatott, a foghúzástól kezdve egészen a műtéti feltárásig. Véleménye szerint azonban egy fogorvosnak nem kell feltétlenül mindenhez értenie, elég, ha a saját szakterületein a maximumot nyújtja.

Hobbi

Elmondása szerint, amikor csak teheti, családjával és barátaival tölti a szabadidejét. Emellett nagyon szeret kreatív hobbizni, természetbe járni, finom ételeket kóstolni és utazgatni.

Dr. Tóth Zsófia

Hitvallás

Bár a családjából senki nem dolgozik egészségügyi pályán, ennek ellenére őt mindig is vonzotta az orvosi szakma, gyönyörű hivatásnak tartja. Mindig is szeretett emberekkel foglalkozni, és gyerekkora óta érdekelték a természettudományok, legfőképpen a biológia. Kézügyességét, remek kommunikációs készségét, lelkiismeretes és precíz hozzáállását fogorvosként kiválóan tudja kamatoztatni.
A munkája során örömmel tölti el az, hogy a betegei mindig szívesen járnak vissza hozzá. Mint mondja, nincs is jobb érzés számára annál, mint amikor boldogan mesélik a betegek, hogy neki köszönhetik általános állapotuk javulását. Sorra kapja a pozitív visszajelzéseket a páciensektől, miszerint nem gondolták volna, hogy ilyen jó hangulatú is lehet egy fogászati kezelés!

Szakmai fejlődés

Úgy gondolja, hogy a folyamatos szakmai fejlődés elengedhetetlen a profizmushoz, és ennek érdekében rendszeresen részt vesz továbbképzéseken. Kiemelt érdeklődést mutat a fogszabályozás iránt, idővel szeretne majd ebből is szakvizsgát tenni.

Hobbi

Szabadidejében nagyon szeret sütni és főzni, sokat sportol, illetve táncol, és amikor csak teheti, kirándulni megy.

Dr. László Zsuzsa

Hitvallás

A fogorvoslásban azt szereti igazán, hogy kiélheti manualitását. Határozott, kitartó, lelkiismeretes jellemnek tartja magát, olyannak, aki számára fontos, hogy mindig a legjobb tudásának megfelelően dolgozzon. Nem köt kompromisszumokat, csakis a legoptimálisabb eredményt fogadja el. Erőssége, hogy laza, mosolygós hozzáállásával hamar megteremti a rendelőben a kötetlen légkört, ami oldja a páciens szorongását, így a betegek szívesen térnek vissza hozzá. A bizalommal teli légkörhöz az is hozzájárul, hogy mindig szem előtt tartja a megfelelő tájékoztatást, mely kellő mennyiségű és minőségű, a páciensek számára is érthető információt biztosít. Véleménye szerint mindez nélkülözhetetlen a szakmai korrektséghez.

Szakmai fejlődés

A szájsebészeten belül kiemelt érdeklődést mutat a bölcsességfogak kezelése iránt, így a jövőben szeretne ezzel behatóbban is foglalkozni.

Hobbi

Rendkívül fontosak számára az emberi kapcsolatok, így szabadidejét legszívesebben családjával, barátaival tölti. Imád sütni-főzni, és ha teheti, hetente többször a testmozgásra is szán időt.

Dr. Uzonyi Diána

Hitvallás

Gyermekkorától kezdve fogorvos szeretett volna lenni. Számára a fogorvosi látogatások cseppet sem voltak félelmetesek, mindig szívesen ment a rendelőbe. Szakterülete a fogászati implantátumok beültetése, illetve szájsebészeti kisműtétek. Ezen felül részt vesz az általános fogászati ellátásban, fogpótlások készítésében és a konzerváló fogászati kezelésekben is. Páciensei megbíznak benne, számára a legnagyobb elismerés, ha látja, hogy a betegek elégedettek az eredménnyel és jól érzik magukat a fogorvosi székben. Türelmes, kitartó jellemnek tartja magát, legfőbb erényének lelkiismeretességét tartja.

Szakmai fejlődés

Kiemelt érdeklődést mutat a fogászati implantátumok területén bevezetett technológiai újítások iránt, ezért előszeretettel vesz részt továbbképzéseken.

Hobbi

Szabadidejét legszívesebben filmnézéssel és olvasással tölti. Mint a Madentában sokan, mostanában ő is a futás rajongója, amikor csak teheti, kimegy kocogni a szabad levegőre.

Dr. Szerényi Mária

Hitvallása

Dr. Szerényi Mária szerint a legfontosabb, hogy a különböző korosztályú gyerekekhez eltérő módon kell közelíteni a fogászati kezelés során. A gyerekek esetében a szorongás enyhítésének leghatékonyabb módja a folyamatos kommunikáció: a doktornő igyekszik a kicsik számára is érthető és megnyugtató módon fogalmazni a fogászati kezelés menetéről. Hitvallása, hogy nem csupán szakmailag kell a betegeket megfelelően ellátni, hanem humánus, empatikus odafordulást is igényelnek. Türelmes jellemnek tartja magát, akihez bármikor fordulhatnak páciensei, ha tanácsra van szükségük. Büszke arra, hogy visszatérő betegei közül sokan még gyerekként kezdtek el hozzá járni, és felnőttként is nála kezeltetik magukat.

Szakmai fejlődés

Az implantológián kívül gyakorlatilag minden fogászati szakterületbe belekóstolhatott munkája során, így szakmai szempontból nincs benne hiányérzet. Ennek ellenére természetesen folyamatosan részt vesz továbbképzéseken, hiszen fontosnak tartja, hogy fogszakorvosként naprakész legyen a legújabb eljárásokat és technikai újdonságokat illetően.

Hobbi

Dr. Szerényi Mária rajong az olvasásért. Szabadidejét legszívesebben egy jó könyv társaságában tölti, ami mindig segíti a kikapcsolódásban egy fárasztó munkanap után.

Dr. Kis Réka

 

Hitvallás

Szakterülete a fogágybetegségek, mely népbetegség, csakúgy, mint a fogszuvasodás. Mint mondja, a betegség sajnos nehezen detektálható, mert az első tünetek (vérző íny, meglazult fogak) már előrehaladott állapotot jeleznek. A közhiedelemmel ellentétben persze ez a betegség is gyógyítható, de a gyógyítás menete lassú folyamat, mely kitartást igényel. Dr. Kis Réka szerint a hangsúly minden esetben a prevención van, hiszen a helyes szájápolás elengedhetetlen a megelőzéshez és a helyreállított állapot fenntartásához.
Dr. Kis Rékát a gyógyítás szeretete motiválja, emellett jó érzéssel tölti el, hogy munkája során kézügyességét, illetve problémamegoldó képességét is kamatoztatni tudja. Elégedettséggel tölti el, ha látja páciensei állapotában a pozitív irányú változást. Azt vallja, hogy „ami a laikusnak ránézésre jónak/szépnek tűnik, az általában jól is funkcionál”. Mindig precizitásra törekszik, kitartó, türelmes jellemnek tarja magát, olyannak, aki nem köt kompromisszumot. Nyitott az innovatív megoldásokra, de egyúttal kellő kritikával is szemléli ezeket.

Szakmai fejlődés

A jövőben szeretne többet foglalkozni az esztétikai fogászattal, azon belül a protetikával, illetve az esztétikus fogpótlásokkal. Úgy gondolja, hogy a szép fogazat rendkívül jó hatással van az önbizalomra, erőt és egészséget is sugall, ezért az élet minden területén előnyünkre válhat.

Hobbi

Bár szabadidőből kevés jut neki a széles pácienskör mellett, ha teheti a vízisportoknak hódol, fut és persze vásárol, mint minden esztétikumot fontosnak tartó, igazi nő!

Olvassa el Dr. Kis Rékával készült cikkünket a kaméleon fogtömésről!

Dr. Marton Zsuzsanna

Hitvallás

A fogszabályzás legfőbb szépségének a pontosságot és a precizitást tartja, és azt, hogy segíthet az embereken visszaszerezni önbizalmukat. Szerinte a fogszabályzás egy hosszadalmas folyamat, amely az orvos és a betegek részéről egyaránt türelmet és kitartást igényel. Éppen ezért Dr. Marton igyekszik mindig megértéssel fordulni a páciensek felé, célja, hogy a kezelések során szakmailag valamint emberileg is a maximumot nyújtsa.

Hobbi

Dr. Marton Zsuzsanna szabadidejét legszívesebben sportolással tölti. Nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmódra, így gyakran jár kerékpározni, úszni, illetve futni, emellett ha ideje engedi, énekléssel foglalkozik.

Szeretne még többet megtudni a fogszabályozásról? Most összegyűjtöttük minden cikkünket a témával kapcsolatban, hogy a lehető legtöbb információ birtokába juthasson! Kattintson ide!

Dr. Dorka Tímea

 

Elsődleges szempontja, hogy fájdalommentes, precíz ellátásban részesítse betegeit. Egy fogászati ellátás nem kell, hogy fájjon – mondja. Minden esetben – akár egy fogtömésről, akár komolyabb fogpótlásról van szó – arra törekszik, hogy a végeredmény esztétikus és természetes hatású legyen. Munkájában kulcsfontosságúnak tartja orvos és páciens együttműködését, a megfelelő kommunikációt. Fontos számára, hogy betegei bizalommal üljenek a fogorvosi székbe.

Dr. Dorka, mint az életrevaló emberek általában, nem probléma-, hanem megoldásorientált. Észreveszi a problémát, de nem akad fönn rajta. „Megoldjuk.” – mondja. Nem nagyon ismer lehetetlent. Ezt a mentalitást, valamint az emberközpontú hozzáállást Amerikából hozta magával. Ahogy a maximalizmust is: csak a legjobb eredménnyel éri be. „A legfőbb visszaigazolás a boldog páciens.” – vallja. Empátiája hozzásegíti ahhoz, hogy pontosan értse, mit érez a páciens akkor, amikor olyan fogsort, vagyis olyan mosolyt kap, amilyen azelőtt talán sosem volt neki.

Szakmáját szenvedélyesen szereti, a munka kitölti élete nagy részét. A mai napig havi két hetet Angliában rendel, de ezt a vándoréletet sem bánja, sőt, jól viseli, mert a munkáját örömforrásnak, kihívásnak tekinti, nem nyűgnek vagy szükségszerű rossznak.

Szakmai fejlődés

Minden területen naprakészen tartja a tudását, de a szájsebészeti kezelések világa az, amiben még kifejezetten sokat szeretne fejlődni. Tudatosan keresi az új kihívásokat.

Hobbi

Dr. Dorka Tímea kevéske szabadidejében, amikor csak teheti, utazik. Imád nagyvárosokban céltalanul mászkálni, átvenni a hely ritmusát, hangulatát. Thaiföldre, a Bahamákra, Dél-Amerikába vágyik. Szabad estéin szívesen hallgat zenét vagy megy el egy zenei eseményre. Mindenevő, operaelőadás és rock koncert egyaránt jöhet!

Dr. Láda Erika

Hitvallás

A fogászat területén sikerült megtalálnia azt a hivatást, melyben egyaránt ötvöződik a gyógyítás és az alkotás öröme. Számára a legfontosabb, hogy a betegei bizalommal térjenek vissza hozzá és minden alkalommal mosollyal távozzanak. A gyors, precíz és gördülékeny munkát egy nagyszerű csapat segíti, melynek tagjaként – saját bevallása szerint – öröm dolgozni. Munkája során fontosnak tartja, hogy megismerje leendő pácienseit, hiszen véleménye szerint kölcsönös bizalom és összhang nélkül nem jöhet létre tökéletes eredmény. Boldoggá teszi, mikor egy eleinte szorongó páciens pár alkalom után már teljes magabiztossággal jön el a kezelésre. Orvosként hisz abban, hogy ha időt fordít rá, hogy elmagyarázza, mit miért csinál, az elért eredmények is látványosabbak és örömtelibbek lesznek.

Szakmai fejlődés

Dr. Láda Erika kiemelt érdeklődést mutat a mosolytervezés iránt és szeretne a jövőben széleskörű tapasztalatot szerezni ezen a területen. Úgy gondolja, hogy ezzel a módszerrel el lehet érni, hogy az elkészült fogpótlások nemcsak kifogástalan funkcióval és minőséggel rendelkezzenek, de tökéletesen harmonizáljanak a páciens arcával és személyiségével is.

Hobbi

Dr. Láda Erika több éve dolgozik önkéntesként a Vakvezető Kutyaiskolában, azzal a szándékkal, hogy a látássérültek mielőbb segítőkutyához jussanak: két hónapos koruktól egy éves korukig neveli a vakvezető „ebpalántákat” és adja meg nekik a szükséges alapozást a majdani kiképzéshez. Mindemellett szeret túrázni és utazni. Vágya, hogy a világ eldugott pontjain ismerkedjen kultúrával és gasztronómiával.