Diabétesz világnap

Címkék: , , , , ,

November 14-e a diabétesz világnapja. Hogy ez miért fontos dátum egy fogászat számára?
A cukorbetegség egy olyan anyagcserezavar, mely az egész szervezetre – így fogainkra is – komoly hatást gyakorol.  A rendszeres fogászati ellenőrzés cukorbetegek esetében kiemelten fontos. A Madenta szakorvosainak segítségével csokorba szedtük, hogyan kerülhetjük el a diabétesz által okozott fogászati panaszokat.

Vegye komolyan a szájszárazságot!

Cukorbetegség esetén kisebb-nagyobb mértékben csökken a nyáltermelés. Gyakran egyébként ez az első, a diabéteszre utaló intő jel, melynek észlelésekor érdemes orvoshoz fordulni. A cukorbetegek ugyan tudják, hogy a szájszárazság betegségük velejárója lehet, azt már azonban kevesen, hogy a huzamosabb ideig fennálló panaszokat nem szerencsés elbagatellizálni. A magas vércukorszint miatt jelentkező szájszárazság ugyanis fájdalmat, fekélyeket, fertőzéseket és fogszuvasodást okoz.

Mosson fogat még gyakrabban, és ne feledje a fogselymet!

A cukorbetegséggel élő pácienseknél az átlagosnál több plakk képződik a fogakon, emiatt pedig az ínygyulladás is sokkal gyakoribb. Megelőzésképpen az sem túlzás, ha minden étkezés után fogat mosunk és a fogselymet sem hagyjuk ki a „táncrendünkből”. Ha nem így teszünk, a sokszor tünetmentes ínybetegség miatt igen hamar kialakul az ínysorvadás, ami a fogak elvesztését is jelentheti. Fontos tudni, hogy ez bizony a cukorbetegséggel élő kisgyermekek esetén is előfordulhat, így fokozottan kell figyelnünk az ő fogaik épségére is.

A cukorbetegség egyik sajnálatos szövődménye a vérerek megvastagodása. Ez lassítja a tápanyagok felszívódását és a salakanyagok kiürülését a szövetekben, többek között a szájban is. Ezáltal csökken a szervezet védekezőképessége a fertőzésekkel szemben. Mivel a fogágybetegségek bakteriális jellegűek, a cukorbetegeknél sokkal gyakrabban és súlyosabb formában fordul elő a fogínygyulladás.

Fogínymasszázs – ínysorvadás esetén hasznos lehet

Ahogyan a feszült, görcsös izmoknak, úgy az ínyünknek is nagyon jót tehet a rendszeres, gyengéd masszázs. Különösen igaz ez, ha ínysorvadásra hajlamos páciensről van szó. A masszázs egyszerű, nem igényel különleges tudást: fogjuk hüvelyk- és a mutatóujjunk közé ínyünket, és finoman nyomkodjuk meg. Ez ser­kenti az íny érzékeny szövetének vérkeringését, így meggyor­sítja a gyógyulás folyamatát. Ha ínyünk vérzésre hajlamos, öblögessünk langyos vízzel és használjuk intenzíven mimikai izmainkat. Az ínyünket gumisörtés ínymasszírozó kefével is kezelhetjük. Azokon a helyeken, amelyeket fogkefével nem lehet elérni, szájzuhany segítségével is masszírozhatjuk fogínyünket.

Gombás fertőzés: a dohányzás tovább rontja a helyzetet

Az antibiotikumokat gyakran használó cukorbetegek hajlamosak a száj és a nyelv gombás fertőzésére. Ennek oka, hogy a gomba gyorsan szaporodik a nyál magas vércukorszintje miatt. A gombás fertőzés kellemetlen tünete az égő száj és nyelv érzése. Ha Ön dohányzik, a fent említett betegségek kockázata mintegy 20 százalékkal magasabb, hiszen a dohányzás is negatív hatással van a fogíny vérellátására. Ezért a dohányzó cukorbetegek körében még gyakoribb a szájpenész és a különböző fogágybetegségek. A betegségek természetesen kezelhetőek, ám a terápia csak közel normális vércukorszint mellett hatékony. Emellett ajánlott olyan szakember segítségét kérni, aki a dohányzásról való leszokással kapcsolatban adhat tanácsot.

Gyulladásos eredetű betegségek

Cukorbetegek esetében néha furcsa fehér csíkok jelennek meg a száj nyálkahártyáján, dudorok, plakkok, esetenként irritáció és eróziók is megfigyelhetők a szájban. Ezek az elváltozások a szájüregi rák előállapotai is lehetnek, így nem szabad figyelmen kívül hagyni őket! Az elváltozások általában szteroidtartalmú tablettákkal kezelhetők, ezek azonban emelik a vércukorszintet, így a vércukorcsökkentő gyógyszerek adagjának növelésére lehet szükség.

Szájsebészeti beavatkozások:
lassabban gyógyulnak a sebek

A nem megfelelően kezelt cukorbetegek lassabban gyógyulnak a fogászati és szájsebészeti beavatkozások után, mivel a kezelés helyén a véráram csökkenhet. Így nagyon fontos, hogy vércukorszintjét a kezelések idején kordában tartsa. Ha a megengedett határértékeket túllépi, fogorvosának ezt azonnal jelezze. Ha már volt hipoglikémiás epizódja (azaz alacsony vércukorszintje, mely inzulinreakció néven is ismert), akkor fokozott a veszélye egy újabb kialakulásának.

Tájékoztassa erről a fogorvosát is! Mindenképpen keresse fel a cukorbetegségét kezelő orvost, mielőtt bejelentkezik a fogorvoshoz fogágybetegsége kezelésére. „Hozza képbe” fogorvosát az általános egészségügyi állapotáról, mielőtt bármiféle beavatkozásra sor kerül. Az aprónak tűnő részletek is fontos információt hordozhatnak. Ha szájsebészeti beavatkozásra van szükség, kérdezze meg orvosát, kell-e a műtét előtt antibiotikumot szednie, illetve hogyan kell megváltoztatnia étkezései idejét. Hasznos, ha fogorvosa konzultálni tud a diabéteszét kezelő orvossal, ha tud az Ön által szedett gyógyszerekről, azok dózisáról. Erre azért van szükség, hogy a fogorvos által esetlegesen felírt gyógyszer ne zavarja a diabétesz kezelést. Amennyiben a fogorvos súlyos fertőzés miatt kezeli, szükség lehet az inzulin adag módosítására is.

Ha a fogászati beavatkozás nem sürgős, nem megfelelően kontrollált vércukorszint mellett érdemes inkább elhalasztani a kezelést. Ha viszont akut fertőzésről van szó, azonnal orvosolni kell a problémát.