All-on-4®: és kiszínesedik a világ!

Címkék: , , , , ,

Beszélgetésünk idején Magyar Katalin már túl volt a teljes fogászati kezelésén: a foghúzásokon, az All-on-4® implantátumok beültetésén, a gyógyulási időn és a végleges fix fogpótlás behelyezésén. Az arcát uraló széles mosoly annyira illett az egyéniségéhez, annyira ő volt, hogy csak nehezen hittem el, amit állított: hosszú éveken át bizony mosolytalan élte az életét.

 

Félelem a fogorvostól

Honnan indul a története? 

Mielőtt belekezdek, engedje meg, hogy én kérdezzek valamit az olvasóktól. Így talán jobban bele tudják élni magukat a történetembe. A kérdésem ez lenne: Önöket mi tartja fogságban? Engem nagyon sok félelem, rossz beidegződés kötött gúzsba életem során. Féltem a hullámzó víztől, így csak felnőttként szántam rá magam, hogy megtanuljak úszni; úgy éreztem, nem boldogulok a kuplunggal, ezért a jogosítványom megszerzése után közel három évtized telt el, mire beültem a volán mögé.

all-on-4

Sejtem, hová lyukadunk ki ezekkel a példákkal…

A „fogorvos-frász” is egyike volt a béklyóimnak. Nem tudtam elviselni az eszközök, különösen a fúró hangját, így eleinte ezért, később pedig már a fogaim állapota felett érzett szégyen miatt kerültem a fogorvosokkal való találkozást. Az eszemmel tudtam, hogy ez ördögi kör, amelyből ki kell lépnem, de sokáig képtelen voltam rá.

Deus ex machina

Hogyan jutott el végül odáig, hogy fogászati szakember segítségét kérje? 

Ahogy romlottak a fogaim, úgy romlott a kedélyem, csökkent az önbizalmam. Nem volt kedvem mosolyogni, sőt, már megszólalni sem. Kikoptak a jóízű beszélgetések az életemből, eltűnt minden öröm, szürke lett a világ és elhalványultam én is. Nem akartam így leélni az életemet, ezért végül magam kértem a lányomat, hogy keressen nekem egy megbízható fogorvost. Akkor még ragaszkodtam ahhoz, hogy altatásban történjen a beavatkozás. Nem akartam fájdalmat érezni a kezelés során és nem akartam „jelen lenni”, amikor a doktor először belenéz a számba. Végül egy fővárosi rendelőbe foglalt a lányom időpontot számomra. Már úton voltam Dunaújvárosból Budapestre, amikor hívtak, hogy elnézést kérnek, de valami zavar keletkezett az adminisztrációban, aznap nem tudnak fogadni. Van Isten, kiáltottam fel hangosan. Boldog voltam, hogy visszafordulhatok, és legalább egy időre megmenekülök a fogorvostól! Hazaérve persze hamar kijózanodtam, és elfogadtam, hogy a lányom dentálhigiénikus barátnője megszervezzen számomra egy konzultációt ott, ahol ő dolgozott. Így kerültem a Madentába dr. Péter Györgyhöz és dr. Nagy Árpádhoz. Így kezdődött el az új életem.

Az első vizit a Madentában

Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

Az állapotfelmérés volt a legnehezebb. Odáig eljutni, hogy egyáltalán kinyissam a szám… Őszintén beszéltem Péter doktor úrnak a bennem kavargó érzésekről, de ő biztosított, hogy sem félnem, sem szégyenkeznem nem kell, ő már mindent látott, neki nem tudok újat mutatni. Végül kimondta a varázsigét:

ő nem azért van itt és nem arra esküdött föl, hogy ítélkezzen, hanem hogy segítsen.

Amikor kitátottam a számat, mintha több tonnás teher gördült volna le a vállamról. Tudtam, hogy szörnyű a látvány: rossz, szuvas fogak, egy régen kiszolgált híd, leesett korona…, de a doktor szavai hatottak, engem pedig elöntött a végtelen nyugalom.

Egy minőségibb élet reményében: All-on-4®

all-on-4

Hogyan döntöttek az All-on-4® implantációs eljárás mellett? 

A vizsgálat alapján rögtön az All-on-4® látszott a legideálisabb megoldásnak. Az All-on-4® nem olcsó eljárás, de amikor megismertem az előnyeit, amelyek különlegessé teszik a fogászati implantáció területén belül, nem volt kérdés, hogy rábólintok-e. Ha azt mondják egy szenvedő embernek, hogy új, sokkal minőségibb életet kaphat, kész mindenét odaadni. A családom is arra biztatott, hogy bele kell vágnom!

Hogyan zajlott a szájsebészeti beavatkozás?  

Péter doktor úr meggyőzött, hogy nincs szükség anesztéziára, helyi érzéstelenítés mellett is fájdalommentes lesz a beavatkozás. Persze tartottam a műtéttől, attól, hogy nem fogom kibírni az összes alsó fogam eltávolítását és az azonnali implantátum beültetést. De a doktor úr jól mondta: az egészben az érzéstelenítő injekció beadása volt a legrosszabb.

A műtét másnapján dr. Nagy Árpád be is helyezte az ideiglenes rögzített fogsort, igaz?

Pontosan! Ami azonnal minőségi változást eredményezett az életemben! Figyelnem kellett ugyan, hogy mit eszem, de a fogsor használható volt és kifejezetten szép. Alig négy hónappal később pedig megkaptam a gyönyörű és erős végleges cirkónium pótlást, amivel már semmiféle kompromisszumot nem kellett kötnöm!

All-on-4® alul-felül

Hogyan folytatódik a történet?

Nem vesztegettük az időt, rögtön ezután belevágtunk a második All-on-4® menetbe a felső fogsorommal: húzás és implantálás egyben, másnap az ideiglenes fix fogsor behelyezése, rá öt hónapra pedig a végleges cirkónium pótlás átadása.
A teljes folyamat egy évet vett mindössze igénybe; ez idő alatt alapjaiban megváltozott az életem!

Megváltozott a világ

Tudja, hányszor hallottam ezt a mondatot a hasonló kezeléssorozaton átesett páciensek szájából? 

Bizonyára sokszor! Jómagam már az ideiglenes fogsor behelyezése után úgy éreztem, mintha új ruhába öltöztettek volna, a végleges cirkónium pótlások átadása óta pedig

más, színes lett a világ, és más lettem én is: visszatért a régi felszabadult, vidám énem.

Madenta, a humánus fogászat

Fel tudja idézni a Madentáról szerzett első benyomásait? 

Az ajtón benyitva kellemes légkörű, modern, tiszta és kifejezetten elegáns környezetbe csöppentem; udvarias, készséges recepciósok, mosolygó asszisztensek fogadtak, és persze nagyszerű orvosok, mint Nagy Árpád és Péter György. Mindketten rendkívüli empátiával bírnak, ismerik a szakma csínját-bínját, nyitottak az innovációra, fejlődnek és fejlesztenek, Nagy Árpád doktor úr például megalkotta a SmileWarp-ot. Hozzá többször is visszajöttem kontrollvizsgálatokra és

minden alkalommal azt éreztem, hogy ott és akkor én vagyok számára a legfontosabb.

Ez erőt adott. Mint ahogyan az is sokat jelentett, hogy a fogászati problémákon kívül másról is tudtunk beszélgetni. Akkor született a kislánya, amikor az unokám, és a rokon élethelyzet erős érzelmi kapcsolatot teremtett közöttünk. Megtudtam róla, hogy ha nem fogorvos lenne, akkor angol bulldogokat tenyésztene, és hogy hozzám hasonlóan ő is nagy jazz-rajongó. Nekem ez a szakmán túli, mélyebb emberi kapcsolat nagyon sokat segített. Jó volt, hogy a kezelések alkalmával nem úgy érkeztem hozzá, mint egy orvoshoz – bár a tudását mindenek fölött tisztelem –, hanem mint kedves közeli ismerőshöz.

Az intraorális szkenner dicsérete

Tudja, hogy az Ön esete úttörőnek számít a Madentában? 

Az intraorális szkenner miatt, igaz? Bizony, bár jó ideje alkalmazzák, de én voltam az első Madenta-páciens, akinél az összes lenyomatvétel szkennerrel történt! Nagy Árpád doktor úr szívesen magyarázott a készülékről, én pedig érdeklődve hallgattam. Innen tudom, hogy a szkennerrel közel 3000 felvétel készült a számról, abból állt össze a háromdimenziós animáció, amelyen megnézhettem, honnan indulunk, mi a cél, és hogyan alakul az odáig vezető út. A szkennernek szerepe van a végleges fogsorom rendkívüli pontosságában is, és számomra nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy nem kellett átélnem a hagyományos lenyomatvétel mindenféle kellemetlenségeit. A szkennelés összehasonlíthatatlanul komfortosabb, tisztább érzés! Én személy szerint rajongója lettem ennek a technológiának!

intraorális szkenner
Dr. Nagy Árpád

Minden helyzetből van kiút

Bánja, hogy ilyen sokáig halogatta az egészet?  

Vallom, hogy mindennek akkor kell megtörténnie, amikor eljön az ideje. Ha tudtam volna, hogy ennyire emberséges is lehet egy fogászat, előbb belevágok; de a lényeg, hogy végül megtettem. Szeretnék továbbadni valamit abból a sok jóból, amit én kaptam a Madentától. Segíteni szeretnék azoknak, akiket fogva tart a félelem: a magam példáján keresztül megmutatni, hogy minden helyzetből van kiút.

Mit üzen azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint Ön annak idején? 

Ne vetítsenek maguk elé filmeket, mint én, amikor azt vizionáltam, hogy nem tudok csúsztatott kuplunggal elindulni, vagy hogy a fogorvos elborzadva zavar ki a székből, miután belenéz a számba. Az így kreált történetek nem valóságosak, de ezeket a belső filmeket pörgetve nagyon is valódi gyötrelmeket élünk át, amelyek bénítóan hatnak.

Nem szabad egy helyben toporogni, el kell indulni:

csak így találkozhat mindenki a maga Péter Györgyével és Nagy Árpádjával, és csak így szabadulhat meg a gúzsba kötő béklyóktól.

Ha első kézből szeretné hallani Katalin történetét, nézze meg vele készült videónkat!