A 8 leggyakoribb tévhit a gyermek fogápolás esetében

Címkék: , , , ,

Szakértők szerint sok szülőben még ma is számos tévhit él a gyerekek fogápolásával kapcsolatban. Pedig a fiatalkori szájhigiénés szokások fontosabbak, mint gondolnánk: a nem megfelelő szájápolásnak hosszú távú és komoly egészségügyi következményei lehetnek. Utánajártunk, melyek a leggyakoribb tévhitek a gyermek fogápolás kapcsán.

Fogápolás szempontjából is fontos tisztázni, hogy a gyermek nem miniatűr felnőtt. Éppen ezért a fogászati kezeléseknek és a mindennapi szokásoknak is eltérőnek kellene lenni a két korosztálynál. Kisgyermekek esetében mindig a megelőzés az elsődleges feladat. A legtöbb szülő rendkívül felkészült és előrelátó, ha a gyermek egészségéről van szó, ennek ellenére a szájápolással kapcsolatos kérdések mégsem kapnak elég figyelmet. Mivel a tejfogak kihullanak, könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a szájápolás mindaddig nem fontos, amíg a gyerekek idősebbek nem lesznek. Pedig a tejfogak szerepe nem elhanyagolható a gyerek állkapcsának fejlődésében és a későbbi maradandó fogazat kialakulásában. A korai fogszuvasodás, a tartós ujjszopás hosszú távú károsodást okozhat, és akár étkezési vagy beszédproblémákhoz is vezethet. Íme, a leggyakoribb tévhitek.

 

A babafogak nem fontosak, úgyis kiesnek

Igen, a fogtündér végül magával viszi gyermekünk mind a 20 tejfogát, de addig is ezek igen fontos funkciókat látnak el a csemeténk fejlődése szempontjából. A tejfogak tartják fenn a helyet a későbbiekben kialakuló fogaknak. Ha a gyerek túl korán veszíti el a tejfogát, az torlódáshoz vezethet a maradandó fogaknál és azok előtörésénél is problémát okozhat, arról nem is beszélve, hogy a tejfog állapota hatással van a felnőtt fogak egészségére is. Ha nem fordítunk kellő figyelmet a gyermekkori szuvasodásra, az azt eredményezheti, hogy a később megjelenő fogak is megfertőződnek, ami fájdalomhoz, tályoghoz, duzzanathoz vezethet, és a fertőzés súlyosabb esetben átterjedhet a test többi részére is.

 

A tej jót tesz elalvás előtt

Tény, hogy a tej nagy mennyiségben tartalmaz kalciumot, mely erősíti a csontokat és a fogakat, egyúttal azonban
cukor is van benne, így végső soronnövelheti a fogszuvasodás és a lyukas fogak kialakulásának esélyét. Ahogyan a gyümölcslevek esetében, úgy a tejivással kapcsolatban is fontos szabály, hogy csak korlátozott mennyiségben adjunk gyermekünknek belőle, és lehetőség szerint kerüljük el altatás előtt! Éjszaka a tej emésztése során a fogakra káros baktériumok termelődnek, ezért a legjobb, ha elsősorban étkezésekkor adunk tejet gyermekünknek. Ám ha mégis fogyaszt este tejet, érdemes a fogakat leöblíteni egy kis vízzel, majd megmosni.

 

A gyerek magától is tud fogat mosni

Bármennyire is egyszerűnek tűnik, a helyes fogmosási technikával még a legtöbb felnőtt sincs tisztában, nemhogy a gyerekek. Noha úgy tűnhet, hogy a kisgyerekek meg tudják mosni egyedül is a fogaikat, igen valószínűtlen, hogy képesek alaposan elvégezni ezt a nehezen hozzáférhető helyeken is. Kutatók szerint a gyerekek nincsenek a helyes fogmosáshoz szükséges kézügyesség birtokában addig, amíg el nem sajátítják a kurzív kézírást. Addig is fontos, hogy ellenőrizzük az egyes fogmosások alkalmával, gyermekünk elegendő gondot fordít-e a tisztításra, és helyes technikát használ-e. A gyermek fogápolását, a fogmosást az első fogak megjelenésével kezdjük meg!

 

A fluoridok nem biztonságosak a gyermek fogápolás szempontjából

A fluoridok biztonságos használatával kapcsolatban korábban számos kutatást végeztek. Tudományos bizonyítékokat találtak arra, hogy ─ ahogyan más tápanyagok, úgy a fluoridok is ─ biztonságosak és hatékonyak, ha megfelelően fogyasztjuk és használjuk őket. Sőt! A fluoridok alkalmazása szakértők szerint az egyik leghatékonyabb módszere a fogszuvasodás megakadályozásának. Fontos azonban, hogy csak mértékkel alkalmazzuk! A fluoridtartalmú fogkrémekből elég egy borsónyi a gyermek fogkeféjére. A kicsiknek gyártott fogkrémek alacsonyabb fluoridtartalommal rendelkeznek, lenyelésük kis mennyiségben nem okoz semmilyen problémát. A gyerekorvos felügyelete mellett kiegészítő fluoridpótlást is alkalmazhatunk, akár fluoridtabletta segítségével, ezzel elősegíthetjük, hogy csemeténk maradandó fogai erősebbek legyenek.

 

A fogselyem használata elhanyagolható gyermekkorban

Miután mind a 20 fog előtört, általában még mindig lehetnek nagyobb rések a gyermek fogai között. A tejfogak közötti tér általános és hasznos, illetve lehetővé teszi, hogy később a nagyobb méretű, felnőttkori fogak gond nélkül előtörhessenek. A maradandó fogak megjelenéséig azonban gyakran képződhet lepedék  a rések között és ez akár fogszuvasodáshoz vezethet. A fogselyem használatával megakadályozhatjuk a lyukas fogak és a fogszuvasodás kialakulását ezeken a területeken. A fogselymet a gyerekek körülbelül 8-9 éves korukig nem tudják egyedül helyesen használni, addig is a mi segítségünkre szorulnak ebben.

 

Iskolakezdésig nem szükséges a fogorvosi látogatás

gyermekfogaszat A 8 leggyakoribb tévhit a gyermek fogápolás esetében

Valójában a legtöbb fogorvos azt ajánlja, hogy vigyük el gyermekünket legalább egyszer ellenőrzésre, mikor az első fogak megjelennek, ami általában fél-1 éves kor körül következik be. A korai ellenőrzések segítenek abban, hogy csemeténk hozzászokjon a fogorvosi látogatáshoz és megelőzzék az ezzel kapcsolatos későbbi félelmek kialakulását. Emellett a fogorvos segíthet a fogszuvasodás elleni megelőző terv kidolgozásában és az egészséges szájhigiénés szokások kialakításában.

 

Puha a foga a gyereknek, ezért lyukas állandóan

Olyan, hogy „puha fogak”, nagyon ritka és súlyos betegségek esetén fordulnak elő, gyermekeknél nem. A zománc, azaz a fogak külső felülete a legkeményebb anyag a szervezetben. Számos tényező állhat a fogszuvasodás hátterében, ezért gyakran nehéz meghatározni a pontos okokat. Kisgyerekeknél legtöbbször a helytelen étkezési szokások miatt alakulhat ki: ilyen például a nagy mennyiségű tej, bébiétel, vagy a kelleténél több gyümölcslé, cukros tea is. Ezek mind hozzájárulhatnak a lyukakat eredményező baktériumok elszaporodásához.

 

Az ujjszopás ártalmatlan

A szülők gyakran minden erőfeszítésük ellenére sem tudják rávenni gyermeküket arra, hogy felhagyjanak ezzel a szokásukkal. Pedig a fogak és az állkapocs egészsége szempontjából rendkívül fontos, hogy a kicsik leszokjanak az ujjszopásról még az óvodás kor előtt, ugyanis kisiskolás korban már megkezdődik a maradandó fogak előretörése. Ilyenkor fontos, hogy a fogak zavartalanul, természetes pozíciójukban nőjenek ki, az ujjszopás azonban egyes gyerkőcöknél eltorzíthatja a maradandó fogsort és beszédhibát, nyitott harapást is okozhat. Ha a probléma még óvodáskorban is fennáll, érdemes felkeresni a gyermek fogorvost és fogszabályozó szakorvost, akik számos jó tanáccsal szolgálhatnak, melyek segítik a leszokást.